NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











2015 március 27. péntek
NYITOTT HÉTVÉGE - EURÓPAI MŰVÉSZET ÉS KÉZMŰVESSÉG NAPJAI
A rendezvény célja: a helyi kézműves termékek és értékek középpontba állítása.
A kezdeményezéshez, amelyet kilenc évvel ezelőtt a párizsi székhelyű INMA (Institut National des Métiers d’Art) indított el, 2012-ben több európai ország mellett Magyarország is csatlakozott a Népművészeti Egyesületek Szövetsége révén.
Az Európai Művészet és Kézművesség Napjai (JEMA) idei témája „Az innováció helyszínei”. Ennek jegyében rendezik meg az idén is a Népi Kézműves Alkotóházak és Műhelygalériák II. Országos Hétvégéje.
A szervezők arra számítanak, hogy ebben az évben több mint 60 kézműves műhely és alkotóház csatlakozik a rendezvényhez az egész ország területéről. Az alkotóházak és nyitott műhelyeknek az a feladata, hogy ezen a hétvégén olyan egyedi programokkal jelentkezzenek, amelyekben a helyi kézművesség hagyományai és értékei jelenjenek meg.
A különböző helyszínek programjai részletesen felkerülnek az Európai Művészet és Kézművesség Napjai, (JEMA), a NESZ és az alkotóházi egyesület honlapjára, ahonnan lehetőség nyílik a tájékozódásra.
Az országos rendezvényre 2015. március 27- 29. között kerül sor. Ezen a három napon országszerte kinyitnak az alkotóházak és műhelyek, ahol a közönség betekinthet a mesterek titkaiba.
A rendezvényhez február 28-ig lehet csatlakozni a www.ahazak.hu és a www.nesz.hu honlapokon közzétett adatlap kitöltésével.
 Az adatlapot az  ahazak2011@gmail.com  email címre várjuk. Bővebb felvilágosítás kérhető a +36-92-312744, a  +36-92-312744, vagy a +36-20-5568086 és a  +36-20-5568086 telefonszámokon.
Az esemény - melynek rendezői a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesülete és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége (NESZ) - ingyenes a látogatók számára!
Forrás:  www.ahazak.hu
⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM