NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











2019 március 19. kedd
„KI MIT TUD AZ ÉRTÉKEINKRŐL?” - Két nap a hungarikumok jegyében.
Remek hangulatban zajlott a „Ki mit tud az értékeinkről?”című vetélkedő megyei döntője.
A Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat vetélkedője 2018 októberében kezdődött azzal a céllal, hogy a diákok megismerjék a megye művészettörténeti, irodalmi, építészeti, turisztikai, népművészeti, ipari, természeti értékeit, az aktív turizmus lehetőségeit, a megye jellegzetes gasztronómiáját, ismereteket szerezzenek a Magyar Értéktárban és a Hungarikumok Gyűjteményében nyilvántartott kiemelkedő nemzeti értékekről és hungarikumokról. 
A verseny két korosztály, az általános iskolák 5-8. osztályos, valamint a középfokú iskolák 9-12. osztályos tanulói között zajlott, 4 fős csapatokban. Az elődöntő és a középdöntő kérdéseit elektronikusan kellett megoldaniuk a diákoknak. A megyei döntőben már csak a legjobban teljesítő 7-7 csapat küzdött egymással: március 19-én az általános iskolások, 20-án pedig a középiskolások mérték össze tudásukat a Megyeházán. A feladatok között szerepelt jelmezes értékbemutató, totó, kóstolós, valamint térképes feladvány is.
Az országos megmérettetésre mindkét korosztályból a DE Kossuth Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája diákjai jutottak - felkészítő tanáruk: Tóth Mariann -, de mindenki számos élménnyel és nyereménnyel gazdagodva tért haza. Az I. helyezett csapat tagjai egy-egy laptopot, a II. helyezett csapat tagjai egy-egy telefont, a III. helyezett csapat tagjai egy-egy napelemes töltőt kaptak, a többi versenyző munkáját pedig ajándékcsomaggal jutalmazta a zsűri. 
A vetélkedő az Agrárminisztérium által kiírt HUNG-2018 pályázat keretében valósult meg. 
Forrás: http://www.hbmo.hu/HPage.aspx?key=2237
 

⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM