NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











2017 szeptember 15. péntek
SÁRÁND KÖZSÉG NAPJA - VÁSÁRI SOKADALOM
A község önkormányzata igazi színes őszi programot kínál ezévben is a lakosságnak és a településre látogatóknak. Szeptember 15-én, péntekeken 16 órakor a községből elszármazottak és az új sárándiak találkozójával kezdődik a két napos rendezvény, majd képzőművészeti kiállítás nyílik a Közösségi Házban. Este pedig a sárándi és a debreceni mazsorett csoportok műsora tekinthető meg a vásártéren. 18 -22óráig a Sárándi Csárda és lacikonyha várja vendégeit.
Szeptember 16-án, szombaton 9 órakor polgármesteri köszöntővel indul az egész napos sokadalom, melyben lesz kirakodó vásár, számos gyermekprogram, zenés műsor, a helyi, a testvér és a szomszéd települések művészeti csoportjainak bemutatója és főzőverseny. Délben Szabó Lajossal „Jó ebédhez szól a nóta”, majd tombolasorsolás, néptánc és népzenei együttesek műsora. 17 órától Liszter Sándor és a Vadrózsák, később László Attila, 19 órától Tóth Vera, 20-tól a Fieszta együttes, 21 órától pedig tűzzsonglőrök mutatványa szórakoztatja a közönséget. A rendezvény 23 óráig tartó utcabállal zárul.
Egész nap nyitva lesz és finom falatokkal várja vendégeit a Sárándi Csárda és lacikonyha.
A rendezvény fővédnöke Dr. Vitányi István József, a térség országgyűlési képviselője.
 
Különleges őszi élmények és kedves vendégfogadás minden korosztály számára.
Érdemes ezeken a napokon Sárándra ellátogatni!
 
PROGRAM
MEGHÍVÓ


⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM