NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











2016 május 6. péntek
TÉRSÉGI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI NÉPZENEI VERSENY
A Debreceni Művelődési Központ és a Józsai Település és Közösségfejlesztő Egyesület Térségi Népzenei Fesztivált - két napos versenyt és találkozót - szervezett gyermek, fiatal és felnőtt népzenészek számára a Józsai Közösségi Házban (Debrecen, Szentgyörgyfalvi u. 9.) május 6 -án és 7-én.
„A Dunától Keletre” - Térségi Gyermek és Ifjúsági Népzenei versenyen szóló hangszeresek és zenekarok mérettettek meg a neves szakemberekből - Sebő Ferenc, Birinyi József, Eredics Gábor - álló zsűri előtt.
Másnap kerül sort a Népzenei Együttesek Térségi Találkozójára, melyen hagyományőrző pávakörök, zenekarok vettek részt.
Szakmai előadások, népzenei koncertek, kézműves bemutatók, etnomozi, táncház tette még tartalmasabbá és színesebbé a nagy érdeklődéssel kísért két napos rendezvényt.
A díjak, elismerések, minősítések mellett a Kézműves Alapítvány nevében Dr. Tar Károlyné ajándékcsomagot adott át a legjobban szereplő fiatalok közül a debreceni Pergető és az Ördögszekér, valamint a bocskaikerti Gombolyag együtteseknek
 

⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM