NYITÓLAP

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











KÉZMŰVES HAGYOMÁNYAINKÉRT, ÉRTÉKEINKÉRT
Köszöntjük kedves látogatóinkat a Kézműves Alapítvány megújult honlapján!
Itt nemcsak az egyes népi kézműves mesterségek kiváló kortárs képviselőivel, munkáival ismerkedhetnek meg, de több más mellett tájékozódhatnak arról is, hogy Debrecenben, Hajdú-Bihar megyében hol, milyen kézműves alkotókörök tevékenységébe kapcsolódhatnak be, illetve értesülhetnek táborozási, képzési, pályázati lehetőségekről, kiállításokról, szakmai programokról is.
A Debreceni Értéktár Bizottsággal kötött megállapodásunk alapján hamarosan létrehozzuk és bemutatjuk honlapunkon a Debreceni Népi Kézműves Értéktárat.
Alapítványunk immár negyed százada munkálkodik a kitűzött célok megvalósításáért  együttműködve a kézműves mesterekkel, szakkörvezetőkkel, számos civil szervezettel és intézménnyel.
Köszönjük az együttműködést, a számos sikeres közös programot!
Továbbra is várjuk az önkéntes munkát vállalókat, akik közreműködésével szeretnénk mielőbb kialakítani a Kézműves Szakmai Tárat,  feldolgozni a Míves Gyűjteményt és itt mindenki számára elérhetővé tenni.
Honlapunkat folyamatosan bővítjük, frissítjük. Ezért várjuk a mesterek, hagyományőrző alkotó közösségek, az intézmények, civil szervezetek népi kézművességgel kapcsolatos híreit, tájékoztatóit, amiket térítés nélkül jelentetünk meg.
Köszönettel fogadjuk honlapunk látogatóinak szíves adományát (anyagi, tárgyi, szellemi) és véleményét, javaslatát, észrevételeit is a következő e-mail címre: info@kezmuvesalapitvany.hu
                                                                                                     a Kézműves Alapítvány Kuratóriuma
 

DEBRECEN ÉS TÉRSÉGE NÉPI KÉZMŰVESEINEK,
 HAGYOMÁNYŐRZŐ ALKOTÓ KÖZÖSSÉGEINEK

Tisztelt Alkotók! Kedves Kézműves Barátaink!
A Kézműves Alapítvány közel két és fél évtizede szolgálja Debrecen város, a régió népi kézművességét, segíti a mesterek, a fiatal alkotók és alkotóközösségek munkáját, országos meg - és elismertetését. A Debreceni Értéktár Bizottsággal ebben az évben kötött megállapodásban arra vállalkoztunk, hogy a korábbiakhoz képest is jelentősebb szerepet vállalunk a város és térsége népi kézműves értékeinek feltárásában, összegyűjtésében, rendszerezésében, megismertetésében és népszerűsítésében. A Debreceni Értéktár Bizottság és más szervezetek, szakintézmények, mesterek, szakemberek közreműködésével létrehozzuk Debrecen és térsége népi kézműves értéktárát. Ennek a megvalósulása valamennyiünk közös érdeke. Ezért kérjük szíves közreműködését az alábbiakhoz.
Megújítottuk a Kézműves Alapítvány honlapját, melyen továbbra is ingyenes lehetőséget biztosítunk a Debrecenben és a város térségében élő népi kézműves alkotóknak a megjelenésre, bemutatkozásra. Önkéntes felajánlások, támogatások, illetve sikeres országos pályázat esetén pedig az alapítvány létrehozásának 25. évfordulójára, 2015-ben kiadvány megjelentetését tervezzük Kortárs népi kézműves értékek Debrecenben és térségében 2015. címmel.
A korábbi kiadványunkban (Kézművesek Debrecenben 2006) és honlapunkon az egyes mesterekről, alkotókról, közösségekről, szervezetekről szóló bemutatkozó leírást szinte mindenkinél indokolt frissíteni, kiegészíteni az elmúlt években történtekkel. Ugyanakkor az eddigiek mellett más alkotóknak is lehetőséget kívánunk teremteni a bemutatkozásra.
Ezért kérjük, hogy amennyiben e lehetőséggel élni kíván, szíveskedjen adatlapot  igényelni az alábbi  e-mail címen: info@kezmuvesalapitvany.hu  vagy/ és információt kérni a  30/366-7774  telefonon.
További sikeres alkotómunkát kívánunk.
Debrecen, 2014. március 21.
Tisztelettel a Kézműves Alapítvány kuratóriuma nevében:
Hunyadi Sándor  elnök


Adatlap

⇦ VISSZA

NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM