ALKOTÓKÖRÖK

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











ÚJKERTI CSIPKEVARRÓ KÖR
DMK Újkerti Közösségi Háza, Debrecen,Jerikó u.17-19
Kapcsolat: Tel.:52/439-866, 30/7569265
e-mail:ujkertkh@debrecenimuvkozpont.hu
Vezetője: Pető Lászlóné csipkekészítő
A foglalkozások ideje: szerda 14-16 óráig
 
A Csipkevarró Kör 1985 szeptemberében alakult 15 fővel. Első vezetője Medgyessyné Vághy Ida volt, majd éveken át nagy türelemmel és szakmai tudással Lengyel Mihályné Eszter néni vezette a szakkört. 2000-től Pető Lászlóné lett a kör vezetője, aki már közel 15 éve látja el ezt a feladatot.
Jelenleg a csipkevarró körnek 17 tagja van, közülük 1fő, Kriston Istvánné Marika, alapító tag, akit 2013. júliusában ünnepélyes keretek között köszöntöttünk 90. születésnapján. Hetente egy alkalommal, szerda délutánonként tartjuk foglalkozásainkat, melyek családias hangulatban telnek. Rendszeresen megemlékezünk a tagok névnapjáról, valamint a kerek évszámos születésnapokról is.
Amint nevünk is mutatja zsinór-, illetve varrott csipkét készítünk. Ez a csipkefajta az olaszországi Velencéből indult el a 15. században, átkerült Franciaországba, majd Angliába. A 19. században elterjedt csipkepántok gyártása megszűnt. Helyette ma már kézi horgolású zsinórt használunk, melyet magunk készítünk. Csipkéink szövésének változatosabbá tétele érdekében törekszünk mintakollekcióink bővítésére, gyűjtjük azokat és rendszerezzük.
Jelenleg 25 fajta zsinór-, és 322 szövési mintával rendelkezünk, melyből 306 minta készítésének technikai leírása a kör vezetője által már megjelent 4 füzetben. Mintáinkat magunk tervezzük. Készítünk terítőket kicsitől a nagy méretig, különböző formákban, továbbá faliképeket, gallért, mellényt, ruhabetétet, kitűzőket.
Az elkészült munkáinkból már számos kiállítást rendeztünk a város közművelődési intézményeiben. Megjelentünk csoportos kiállításokon is, városon belül és kívül (Tokaj, Budapest, Makó, Jászapáti, Csorna, Szentendre, Tatabánya, Tiszakürt, Kiskunhalas), sőt országon kívül, Belgiumban is.
Az Újkerti Csipkevarró Kör tagjai 1998 óta rendszeresen részt vesznek a Kiskunhalasi Nemzetközi, illetve Világkiállításon. Az eseményen komoly elismeréseket kapott (1., 2., 3. helyezés) Lipcsei Lászlóné és Kriston Istvánné.
2013-ban Faragó Tiborné, közösségünk tagja, megkapta a csipkekészítő Népi Iparművész címet.
A csoportunkból többen tagjai a Magyarországi Csipkeközpont Alapítványnak és a Magyar Csipkekészítők Egyesületének. 
Az elmúlt években a kör egyik legnagyobb szakmai vállalkozása a „Nagyanyáink kézimunkái” című hatalmas kiállítás volt. Legújabb alkotásainkat többször divatbemutató keretében mutattuk be a Könnyűipari Szakközépiskola diákjainak közreműködésével.
A szakkör tagjai sokoldalúak. A varrott csipkén kívül más kézimunkákkal is foglalkoznak. Így többek között: vert csipkével, hajócska csipkével, csetneki csipkével, hímzett -, vagdalásos terítők, gobelin képek készítésével.
Jövőbeni törekvésünk, hogy kollekcióinkat bővítsük új minták bevezetésével, új szövési technikák felkutatásával és az, hogy minél több fiatalnak át tudjuk adni e csipkekészítés tudományát, hagyományát.
Szeretettel várunk foglalkozásainkra minden érdeklődőt, aki szeretné elsajátítani a zsinórcsipke készítését.




NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM