KÉZMŰVESEK

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK











BÁTORI ANDRÁS
faműves
Debrecen
Tel: 52 / 316-910
06-20 / 4560038

A szakmunkás és szakközépiskolai tanulmányaim befejezése után felnőtt fejjel kezdtem el ismerkedni a fafaragás szépségével. Eleinte csak magam örömére próbálkoztam a fát alakítani, később tudatosan szerettem volna ismereteimet bővíteni. Ebben volt segítségemre Oláh István fafaragó népi iparművész, akinek a védőszárnyai alatt tettem meg az első lépéseket. Ő tanított meg az anyag tiszteletére, és arra, hogy a fa még a felhasználás után is lélegzik, mozog.
A díszítő faragás két stílusát sajátítottam el műhelyében. Az ékrovás, és a teljes felület kitöltésére alkalmas somogyi faragás elemeit, melyeket azóta is alkalmazok az ajándéktárgyak díszítésére. A nagyobb tárgyak ( szék, falitéka) szépítésére az erdélyi motívumokat használom. Ezt a technikát könyvekből sajátítottam el. Ma már, a fafaragás hivatásommá vált. Elsősorban használati tárgyakat készítek: tolltartók, tükrösök, tálak, esztergált dobozkák kerülnek ki a kezem alól.
Munkám során a szakmai kihívások jelentenek örömet: új motívumok megfaragása, technikai eljárások kitalálása. Az intarziakészítés új elemként jelenik meg alkotásaimon.Tárgyaimat a Népi Iparművészeti Tanácsnál és az Iparművészeti Lektorátusnál zsűriztetem.
A Bihari Népművészeti Egyesület tagja vagyok. Az Egyesület és az Újkerti Közösségi Ház szervezésében számos kiállításon vettem már részt.




NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM