Kézműves Alapítvány - A hagyomány szolgálatában
KÉZMŰVESEK

KÉZMŰVESEK

ALKOTÓKÖRÖK

PÁLYÁZATOK

TÁBOROK

KÉPZÉSEK

KIADVÁNYOK

KÉPTÁR

HASZNOS OLDALAK

PORKOLÁB FERENC
szűrrátét készítő népi iparművész, a Népművészet Mestere
Derecske
Tel.: 54/411-793,   +36/70/608-7285

„Őseim földművesek voltak. Derecskén éltek, gazdálkodtak mindig. Soha eszükbe nem jutott volna, hogy elköltözzenek. Akármilyen nehéz volt is a sorsuk, hűek maradtak derecskei mivoltukhoz. Én is az ő útjukat jártam. Az általános iskola után Debrecenben tanultam ki az üvegező-képkeretező szakmát. Inaséveimmel együtt tizenhat évig jártam be, dolgoztam az Üvegipari Szövetkezetnél. Szerencsére mindig volt munkám, és közben elkezdtem foglalkozni autodidakta módon a szűrkészítéssel, mert a szomszédunkban lakott egy néni, a nagyhírű Erdei család leszármazottja, aki ezt a mesterséget űzte. Az összes felmenői mind szűrszabók voltak, szűrrátéttel foglalkoztak. Legnagyobb hírű a nagyapa volt, aki 1954-ben halt meg. A fia is jó nevű mesternek számított, Lajos bácsi 1965-ben megkapta a Népművészet Mestere címet, és végül Piroska néni is kiérdemelte ezt a szakmai elismerést 1967-ben. Náluk láttam, hogy miképpen készülnek a szűrrátétes tárgyak, és kedvet kaptam hozzá, hogy én is elkezdjem a munkát. Az is ebbe az irányba terelt, hogy anyósom megkért, vigyem ki a házból a régi, használhatatlan varrógépét, mert csak láb alatt van. Láttam, hogy muzeális darab, ezért nem dobtam ki, hanem inkább felújítottam. Amikor már nagyon jól ment rajta a munka, vettem egy ipari varrógépet.
Decemberben beküldtem a munkáimat a háziipari szövetkezetbe, januárban jelezték, hogy várnak, mert fel vagyok véve. Otthagytam az üvegezést, és a rendszerváltásig a szövetkezetnek dolgoztam. Utána mozis lettem. Öt és fél év után, amikor a megyében üzemelő mozikat sorra bezárták, itt is utolért a rendszerváltás.  A művelődési házban megüresedett a fűtői állás, ezért átmentem a szomszédba, ahol mindenes lettem.
A munkám mellett a szűrrátét-készítést nem hagytam abba. Próbáltam megtalálni az egyéni arculatot, és az is ösztökélt, hogy keresték is az emberek a munkáimat. Hű maradtam a bihari hagyományokhoz, ebből a gazdag motívumkincsből merítek a mai napig.
Már a Népművészek Háziipari Szövetkezeténél dolgoztam, amikor felkerestem
V. Szatmári Ibolya etnográfust a Déri Múzeumban s ő biztatott, hogy jó úton járok. Javasolta, hogy tanulmányozzam Györffy István cifraszűrről szóló könyvét. Bevettem magamat az egyetemi könyvtárba, ahol A-tól Z-ig elolvastam a könyvet, és kijegyzeteltem a legérdekesebb részeket, mert akkor még nem volt lehetőség fénymásolásra. Ez képezte később a munkám fundamentumát. Több mint háromszáz munkát készítettem el a szövetkezeti pályafutásom során, aminek egyharmadára zsűri számot kaptam.
Derecskén 1996-ban megalakult a Kézműves kör, ennek alapító tagja voltam. Egy évre rá a karácsonyi kézműves vásáron korábbi mentorom megkérdezte a munkáim láttán, hogy nem akarom-e megpályázni a Népi Iparművész címet. Szót fogadtam neki, és elkezdtem újra zsűriztetni a munkáimat.
2000-ben tagja lettem a Bihari Népművészeti Egyesületnek, 2001-ben pedig megkaptam a Népi Iparművész címet.
Mindig kétkedtem magamban, hogy jó-e, amit készítek. 2003-ban Békési András, a helyi Szivárvány táncegyüttes vezetője keresett meg, hogy készítsek nekik egy szűrt a hortobágyi táncukhoz. Egy másik szűrre való anyagért el is készítettem. Még darabokban volt a szűr, ezért a biztonság kedvéért bevittem a múzeumba, megmutattam Vajda Máriának. Sokáig nem szólt semmit, majd összecsapta a két kezét, és azt mondta: gyönyörű! Ezt a szűrt el is küldtem Mezőkövesdre a Kis Jankó Bori Hímző pályázatra, ahol mindjárt két különdíjjal jutalmazták. Mondtam is aztán a táncegyüttes vezetőjének, hogy én ezzel kétszeresen ki lettem fizetve, ezért nekik ajándékozom. Barsi Hajnától pedig megkaptam a szakmai méltatást. Talán még többet beszélt a munkámról, mint az első helyezettéről. Már kezdtem magam kényelmetlenül érezni, végül megértettem az okát: az enyém volt az első szűr ezen a rangos pályázaton.
Kaptam más megrendeléseket is. Vitték a szűrt Felvidékre, Németországba, de maradt Magyarországon is. Rózsa Péter, a neves biogazda is rendelt tőlem. Hozott két mintát, kalotaszentkirályit is. Megnéztem, de nem másoltam le. Hozzátettem a magamét, és végül a megrendelőnek így is elnyerte a tetszését. Amit legutóbb Berettyóújfaluban a színpadra állítottunk, a kilencedik szűröm. Tavalyelőtt ezt is elküldtem az országos Kis Jankó Bori-pályázatra, és a minisztérium első díját nyertem meg vele. A rendezvényhez kapcsolódó konferencia még tartott, nézegettük a családdal a pályamunkámat, amikor megszólal mögöttem a mentorom, hogy ugye szép az a szűr. Ajánlotta, hogy pályázzak a Népművészet Mestere címre, mert már ez olyan darab, amelyiknek a készítője arra méltó. A szakmai ajánlást is vállalta, és csodák csodája, 2014-ben első nekifutásra megkaptam ezt az elismerést. (Indokolás: A derecskei népi szűrrátét technológiák felelevenítésében, továbbadásában végzett kiemelkedő munkásságának elismeréséül.)
Közben a Bihari Népművészeti Egyesület is beadta a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által alapított Hagyományőrző díjra a pályázatot, azt is elnyertem.
Előtte „Derecske városáért” díjra is érdemesnek tartottak, ami legalább olyan fontos számomra, mint az előzőek.
Van tervem, a család szerint még sok is. 1952-ben születtem, a korhatár előtti nyugdíjat sikerült elcsípnem.  2012 óta viszonylag nyugalomban telnek a napjaim, több idő marad az alkotásra.”  Forrás: http://biharmegye.ro/node/4908  alapján. Szerző: Kocsis Csaba




NÉPI KÉZMŰVES ÉRTÉKTÁR

TÍMÁRHÁZ - KÉZMŰVESEK HÁZA

ORSZÁGOS IFJÚSÁGI NÉPI KÉZMŰVES PÁLYÁZAT

KÉZMŰVES SZAKMAI TÁR

MÍVES GYŰJTEMÉNY

KURATÓRIUM

IMPRESSZUM